Békési ÁFÉSZ SE
Békési ÁFÉSZ SE
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
ÓRA
 
Számláló
Indulás: 2007-07-11
 
Bemutatkozás

  

A békési kosárlabda 60 éves története

 

A kosárlabda sport alapjait Békésen Dr. Hepp Ferenc, a TE békési származású rektora rakta le, amikor 1942-ben küldött két kosárlabda palánkot barátjának, Kecskeméti Gábor testnevelőnek.

Nevéhez fűződik a palánkok tornateremben történő felszereltetése és a játékszabályok megismertetése. Így mondhatjuk azt, hogy Békés nagyközségben ringatták a kosárlabdázás bölcsőjét.

1946- ban romokban hevert az ország, így Békés Község sportlétesítményei is magukon viselték az akkori állapotokat. Ezen az állapoton túl kívántak lépni az akkori békési sportvezetők, Gyöngyösi Elek tanár úr a nagypályás női kézilabda szakosztályt kívánta meghonosítani, mivel ennek voltak hagyományai megyénkben- közel 40 lányt sikerült összetoboroznia – de a belső viszályok miatt a kézilabda szakosztály feloszlott és az említett létszámból 7 fő maradt.

Szerencsére segítségére sietett Bokody Károly miniszteri biztos, aki javasolta a kosárlabda sportág megalakítását.

Ezt követően megindult a szervezés, de sem palánk, sem felszerelés nem állt rendelkezésre.

A szakosztály segítségére sietett Fésűs Sándor ácsmester, aki hulladék anyagból megalkotta az első hordozható palánkot, melyet a labdarúgó pályán a kapuk mögé tettek, és itt kezdték el a sportág képzését, könyvből tanulták a szabályokat a játékosokkal együtt. Azt hiszem, nem lennénk következetesek, ha nem említeném meg az akkori csapattagokat, kik több mint fél évszázada lerakták az alapjait békésen a kosárlabda sportnak Orosz Gitta, Baji Borbála és Julianna, Tóth Margit, Kutyik Margit, Török Éva majd Kecskés Erzsébet, valamint Andrékó Ella és Erzsébet.

A női csapat kialakulásával párhuzamosan a gimnáziumban Kecskeméti Gábor férfi szakosztályt szervezett, melynek első tagjai voltak: Zala Imre, K. Nagy Gábor, Nagy János Szász Imre, Puskás György, Gyeraj János majd Molnár István, Balázs László, Bali Béla.

A háború után a nagypályás kézilabdázókból alakult női kosárlabda csapat gyorsan az élvonalba került.

Az alakulás után 2 évvel a női csapat az NB II-ben szerepelt és két éves sikeres szereplés után 1950-ben az NB I-ben /egy fordulós/  játszottak és jól megállták a helyüket. A férfi csapat ugyanebben az időben az NB II-ben szerepelt.

Említésre méltó, hogy a női csapat a tanítókat, a többszörös bajnok KASE csapatát is megverték Békésen. Ebben az időben két nemzetközi mérkőzést játszottak a Csehszlovák NB I-es Hradec Králove női és férfi csapat ellen, ahol mind a női mind a férfi csapat jól helytállt és csak kis arányú vereséget szenvedtek.

A békési kosárlabdázás az eddigi több mint félévszázados működésből két és fél év a MÁV SE finanszírozásában telt el.

Új sikersorozat kezdődött 1952 tavaszán, amikor a női csapat a szegedi osztályozókon bejutott a pécsi VSK mellett az NB I-be, ahol 1956-ig (kiesésig) szerepelt, ahol a legjobb eredményt a 2. hely megszerzésével érte el.

A csapatsikerek mellett egyesek kiemelkedő teljesítményével egyénileg is értek el sikereket, mert többen voltak tagjai a különböző országos válogatottnak. Így a vasutas válogatottnak: Orosz, Baji, Tóth de a többiek is Békésről elkerülve NB I-es csapatok tagjai is méltó követői lettek elődeiknek. Kocsor Mária több éven keresztül volt tagja az országos felnőtt válogatottnak, valamint Vámos Andor, Hőgye, Cs Varga és Olliári is több alkalommal volt válogatott keretnek a tagja.

Megemlítendő, hogy a megyei válogatott tagjai és tartalékai is a békési csapat tagjaiból kerültek ki.

Sikeres szereplésük jutalmául a Vörös Meteor 1956 nyarán romániai túrára vitte a csapat, ahol szintén sikeresen szerepeltek: a női csapat mindkét mérkőzését, a férfi csapat pedig egyik mérkőzését nyerte meg. Majd a visszavágón Békésen győztek a lányok, a férfiak pedig a román NB I. egyik élcsapatától (Nagyvárad) minimális vereséget szenvedtek.

A több mint félévszázados békési kosárlabdázás legeredményesebb évei az előzőekben vázolt kezdettől 1957 év végéig tartó időszak. Az akkori idők két elismert sport egyénisége Szabó Ödön és Gyöngyösi Elek edzők voltak. Az 1956 forradalmi események kettétörték a felfelé futó pályafutást. Gyöngyösi Elek távozása után az NB I-ből a női csapat, majd Szabó Ödön távozása után az NB II-ből a férfi csapat is kiesett.

A játékosok elkedvetlenedtek, visszavonultak és nem volt senki, aki az utánpótlás nevelését tovább vigye.

Az 1962-63 év után a női csapat NB II-ből való kiesése után, illetve a férfi csapat sikertelen osztályozón való szereplés miatt megtorpant és visszaesett a kosárlabda sport a városban.

1964. évet követő 12 esztendő úgy telt, hogy a férfi csapat évről évre vagy megyei bajnokságot vagy területi bajnokságot nyert, ugyanakkor az osztályozókon egy esetben sem szerzett jogot arra, hogy az NB II- ben szerepelhessen.

A férfi csapat 1976-ban került vissza az NB II- be. A csapat szakmai irányítását tizenegy évig Békési Mihály testnevelő tanár végezte nagy szakmai igényességgel.

Hozzáértésének szakmai szeretetének és önzetlenségégnek köszönhető, hogy a szűkre méretezett támogatási lehetőségek mellett is folyamatosan az NB II keleti csoportjának középmezőnyében szerepelt a férfi csapat.

Erre az időszakra esik, hogy Békési Mihály edzőnek tanítványai egy esetben országos serdül döntőn vettek részt és, hogy a középiskolás fiú csapat csaknem minden esztendőben megnyerte a megyebajnokságot. Ezen időszak férfi játékosai közül Csarnai és Pocsai játszottak NB I-ben.

Szabó Ödön távozása után 1957 és 1963 között Molnár Miklós vette át a női csapat edzését. kinek irányítása alatt változatosan szerepeltek lányaink, egyik évben feljutottak, másik évben kiestek.

A női csapat 1978-ig a megyei bajnokságban szerepelt változó sikerrel, míg 1979. évben osztályozó után felkerült az NB II- be.

1988- tól stabilizálódott a csapat és csoportjában 6-13. hely között végzett. A feljutást megelőző 5 éven keresztül az edzői feladatokat Zima András végezte. Az 1985-86. évi bajnokságban az NB II-es női csapatunk teljesítette az elvárásokat a 80-as évek legjobb helyezését érte el, a 6. helyet a 20 fős csoportban.

Az NB II-ben szereplő megyei csoportok Békés mögött végeztek. A férfi csapatunk a 85-86-os bajnoksági évben a 10. helyet szerezte meg.

A férfi csapat edzői munkáját 1986 szeptemberében Hegedűs Ferenc vette át. Őt követte Takács János és 1993 évtől a csapat edzője Balog Lajos, majd Fazekas László lett. Utána Bányai Péter következett, jelenleg Balog Vilmos az edző. A csapat váltakozó eredménnyel szerepelt a bajnokságban, általában a középmezőnyben értek el helyezéseket.

A női csapat edzője Zima Andrást követően jelenleg is Békési Mihály, elfoglaltsága miatt besegít Békéi Rita a csapat munkájának irányításában. A csapat változó eredménnyel szerepelt a bajnokságokon. Gondot jelentett, hogy meghatározó játékosok elsősorban családi és munkahelyi problémák miatt kiestek a csapatból. Az NB II-es csapatunkat a felnőtt és az ifi korú játékosok alkotják.

A felnőtt női csapat különböző kupákon, kosárlabda tornákon vett részt, segítve ezzel a bajnokságra vele eredményesebb felkészülést.

A bajnokságra való felkészülést segítette az évente megrendezésre kerülő „Viharsarok Kupa” Kosárlabda torna. 2006. évben 60 éves jubileumi ünnepség keretében az 50. „Viharsarok Kupa” 8 csapat részvételével került megrendezésre.

Az egyesület elnöksége fontos feladatának tekintette mindenkor az utánpótlás nevelést, melynek fő bázisa a Szegedi Kis István Református Gimnázium, a Karacs Teréz valamint a Dr.  Hepp Ferenc Általános Iskola. Gondot jelent az utánpótlás nevelésnél, hogy kevés az olyan testnevelő tanár, aki elsődlegesen a kosárlabda alapjaival, illetve annak folyamatos oktatásával ismertetné meg a tanulókat. Az utánpótlás nevelést az elmúlt időben segítették Karácsné Sárközi Dóra, Hegedűs Ferenc, Farkas László, Domokos Mihály. Jelenleg Békési Rita, Balog Vilmos és Balog Lajos. A serdülő, ifi és mini csapatok váltakozó eredménnyel a megyei bajnokságon szerepeltek általában, valamint iskolák közötti bajnokságon és egyéb kupákon, tornákon vettek részt.

Az egyesület fenntartását 1952-1984-ig a Békés és Vidéke ÁFÉSZ biztosította, míg 1985 évben belépett bázisszervként a Békési Fontex szövetkezet, így ettől kezdve ÁFÉSZ – FONTEX néven szerepelt a csapat 1992. évig.

A FONTEX megszűnését illetve átalakulását követően ismét egyedüli bázis szerve az ÁFÉSZ.

Az elnökség ezt követően több gazdálkodó szervet és vállalkozót keresett meg, hogy csatlakozzanak az ÁFÉSZ mellé bázis szervnek, azonban ettől elzárkóztak, csak az egyesület eseti támogatását vállalták.

Az ÁFÉSZ-en kívül jelentős támogatást biztosít az utóbbi években a városi önkormányzat e támogatás nélkül kérdésessé válna mindkét csapat működése. Az elmúlt évben újonnan megválasztott elnökség célul tőzte ki, hogy továbbra is igyekszik megteremteni az erkölcsi és anyagi feltételeket a több mint fél évszázadra visszatekintő kosárlabda sport további működéséhez. Az elnökség szükségesnek tartja egy baráti kör vagy alapítvány létrehozását a kosárlabda sport továbbvitelének a segítségére.

Békés városban a kosárlabda nagy múltra tekint vissza. Egyesületünk 60 éve neveli a régióban a kosárlabdázókat. 2000 évtől elsősorban női vonalon.

A 2005-2006-os bajnokságban 8. helyen végzett a női csapat.

A férfi szakosztály ettől az időtől kezdve a Békési Szabadidős és  Sportjáték Klub színeiben versenyzik.

 

Békés, 2006. szeptember 9.                              Bíró Imre SE elnök

             

 

AKTUÁLIS ESEMÉNY

Nyári pihenőjét tartja a csapat.
 

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.